Ujabb zsidóverés a Belvárosban:
Budapesti életkép. Előbb jön a zászló, aztán a menetelés, majd a beszólások, végül a verés és a megsemmisítés - ha megtehetik
Budapest – Ittas fiatalok péntek este a budapesti utcán megtámadtak egy zsidót. Lapunk nem sokkal az előtt beszélt az áldozattal, hogy az a látleletért az orvoshoz, onnan pedig a rendőrségre indult volna feljelentést tenni hétfőn, kora este. Az egyik budapesti zsinagóga elöljáróinak egyike egyelőre név nélkül nyilatkozott.
.
Az 58 éves férfi a péntek esti imáról tartott hazafelé, amikor az elmondása szerint meglehetősen részeg fiatalok kötöttek belé. Miután nem akart balhét, válasz nélkül továbbhaladt, de az alkoholtól agresszívvá lett támadók nem érték be a verbális erőszakkal, hanem néhány ütleget és rúgást is kiosztottak neki.
.
Az áldozatot most másodjára verték meg származása miatt. Elmondása szerint nem haragszik a négy tettesre, akiket valószínűleg felismerne: úgy véli, azt sem tudják, mit tettek, igazából nem is ők tehetnek a történtekről.
.
Jóllehet még a látlelet átvétele előtt nyilatkozott, és nem ismerte a röntgen eredményét, úgy érzi, komoly károsodás nem történt: „Viszonylag olcsón megúsztam.” Véleménye szerint a kocsmai dohányzást betiltó fővárosi rendelet egyre nagyobb mértékben vezet a küllemre is láthatóan „zsidós” emberek szekálásához.
.
Amióta a rendelet érvénybe lépett, különösen péntek esténként számos antiszemita „beszólást” kell elviselniük azoknak a zsidóknak, akik a zsinagógától messze laknak, és útjuk szórakozóhely mellett vezet el. A szakállat, kalapot, kaftánt viselőket, vagy akik látható módon viselik a ciceszt, néha le is köpik. Vallásos zsidó a pénteki és a szombati napnyugta között semmilyen közlekedési eszközt nem vehet igénybe akkor sem, ha messze lakik, így számos, jobbára idős és hagyományhű ember van kitéve antiszemita inzultusoknak.
.
Az utóbbi években elszaporodtak a magyar fővárosban a zsidóellenes incidensek. Noha közösségi beszámolók szerint számos embert vertek meg, az érintettek leginkább maguk szégyellik, hogy ilyesmi történhetett velük, és mivel komoly baja eddig senkinek nem esett, feljelentést nem szívesen tesznek.
.
Információink szerint egyetlen esetben jutott el a feljelentésig az ügy: egyedül hazafelé tartó fiatalembert vertek meg három évvel ezelőtt, aki „igennel” felelt a támadók azon kérdésére, zsidó-e.
Magyarországon megnövekedett a zsidó és a cigány emberek félelemben tartása. Az új náci csoportok elszántak! Összefogásra van szükség!!!!
Comment by Qristina Cummings on May 8, 2012 at 15:59 milyen ijesztő :(
Comment by Tini Chris on May 8, 2012 at 21:16
Comment by Tini Chris on May 8, 2012 at 21:17 Hitler arcképével készítenek plakátokat a Magyarországi új Náci csoportok!
Comment by Tini Chris on May 8, 2012 at 21:18
Comment by Tini Chris on May 8, 2012 at 21:24 2012. március 17. én a Budapesten a Hősök terén tiltakoztunk a Magyar Gárda -Náci sereg, eskütétele ellen! A Magyar Gárda hivatalosan is betiltott civil egyesület, mégis növekszik a taglétszáma! A betiltás ellenére nyilvánosan tesznek esküt a magyarországi cigány és a zsidó emberek ellen! Semmibe veszik a magyar rendőrséget!
Comment by Tini Chris on May 8, 2012 at 21:25
Comment by Tini Chris on May 8, 2012 at 21:25 2012. március 17. Magyar Gárda avatás!!!!
Comment by Tini Chris on May 8, 2012 at 21:26
Comment by Tini Chris on May 8, 2012 at 21:27 2012. március 17. Magyar Gárda avatás!
Comment by Tini Chris on May 8, 2012 at 21:29
Eva Fidjeland posted an eventAdded by Romano Teatro 0 Comments 1 Like
Started by William Lazarus Bila. Last reply by William Lazarus Bila Apr 21. 10 Replies 1 Like
Would anyone be interested in signing or editing this letter and having it sent from this group? I just sent this letter to Disney in hopes that it will reach this young commercial artist who is very very popular in the United States and Canada. …Continue
Started by Ricardo dos Santos Duque Estrada. Last reply by Ricardo dos Santos Duque Estrada Feb 7. 1 Reply 0 Likes
Ola boa tarde visitem a página na WEB de minha ARTE em DECORAÇÃO de AMBIENTES.Enviamos para todos os Países.Site: www.fenixbelasartes.com.brAtt. Ricardo Duque Estrada ( Brasil - RJ )Continue
Started by Tini Chris. Last reply by Lynn Hutchinson Jan 26. 3 Replies 0 Likes
My dear friend, my friends! Please do help me in Hungarian Gypsies! Racism xenophobia in our country has escalated. It is increasingly difficult for peace!Continue
© 2013 Created by Els.
Powered by

You need to be a member of World Artists Initiative "Khetanes" to add comments!
Join World Artists Initiative "Khetanes"